Ez a bejegyzés is el fog térni a meg szokott sémától. De igazából nem bánom, mert a stílus váltása nem miden esetben eredményezi a minőség romlását. Szörnyen nehéz feladat lesz számomra megőrizni ennél a témánál az objektivitásomat, egy kér résznél biztosan kudarcot is vallok, de azért igyekezni fogok. Amiről szó lesz, az-az egyik legelemibb érzelmet mutatja be, illetve annak hatásait mind a jellemre, mind a viselkedésre vetítve. A címből is látszik, hogy a fájdalomról van szó. Ez az-az érzés amit mindanyiunkat megkörnyékezett már, életünk során jó párszor. A kialakulása számtalan forrásból származhat. Lehet egyszerűen szerelmi csalódás, fizikai fájdalom, betegségek, vagy valaki olyan elvesztése kit szeretünk, de bármilyen negatív fordulat elég az érzés megszületéséhez. Természetes dolog, hogy intenzitásukban különbségek fedezhetők fel. Kiváltó októl, lelki állapottól, és személyiségtől függően. Kívülállóként sosem tudhatjuk, mi játszódik le a másik ember fejében. Még akkor, sem ha adott esetben hasonló dolgokon ment keresztül, mint miket mi tapasztaltunk. Ezért egy jó tanács mindenkinek, beleértve magamat is. Figyeljünk oda másokra, mert nem tudhatjuk, hogy a legkisebb gesztusunk hogyan hat az ő szemében. Tulajdonképpen, akinek lelkükben fájdalommal élnek, sok miden tejesen másképp hat. A legapróbb gesztust is sértőnek találhatják, amivel feléjük közelítünk. Nem az első alkalom, hogy valós személyek ihlettek meg a bejegyzés írásra, de most szeretném kiemelni ezt a tényt. Saját és mások tapasztalataiból ítélve a fájdalom egy olyan védelmi mechanizmus, amit szinte képtelenség irányítani. Ha úgy tetszik egy kard, ami bárkire visszacsaphat, de akár a saját szívünkbe is belefúródhat. Sok esetben ez egyszerre történik. A fájdalom olyan, mint egy vírus, terjed, és csak fájdalom származhat belőle. Meghatározni és leírni mégis nehéz. Objektív módon nem tudok erről verset írni, pedig az lenne az ideális arra, hogy érzékeltethessem azt, amit nagyon sokan éreznek. Ez az érzés majdnem mind mást képes háttérbe szorítani. Nem látunk tőle az orrunkig sem, nem látjuk a színeket, nem érezzük az illatokat, sőt még mások érintését sem. Álltam már mindkét oldalon. A semmit nem értők, és az érzést maximálisan megtapasztaltak oldalán is. Az a legmókásabb mégis mikor mind kettő oldalon egyszerre foglalunk helyet. Tudom, sokan úgy érzik megtapasztalták ezt. De én nem azokról a dolgokról beszélek, amiket a mai fiatalok egy adott csoportja érez. Hanem valódi mély érzelmekről.

A fájdalomra csak néhány orvosság létezik, és ezek közé tartozik a szeretet, és szerelem, ami a látszat ellenére nem ment meg senkit, csak néha segít kibontani azt az erőt, ami bennünk, van.

A két egykorú fiatal hölgy remélem, tudja, hogy ezt a bejegyzést ők és a közös történetünk ihlették.

Ez az a sor ahol szubjektívvé vált a dolog, de szerencsére ezzel be is fejezem ezt a bejegyzést.

Hamarosan újra írok! Addig is, kedves olvasó:

Gondolkodj józanul!